Helikon-emlékmű - Keszthely

Keszthely legnagyobb zöldterülete a XX. század elejétől fokozatosan kialakított Helikon park, melynek közepén áll az 1921-ben emelt, oszlopokon álló, kupolás épület, a Helikon-ünnepségek emlékműve.

Festetics György gróf uradalmi székhelyén, Keszthelyen tartott - német mintát követő - irodalmi ünnepséget. 1817 és 1819 között évenként két ünnepet tartottak, az egyiket február 12-én, I. Ferenc király születésnapján, a másikat május 21., a georgikoni vizsgák táján. Az ünnepségekre az öreg gróf meghívta a dunántúli földbirtokosokat, írókat és tudósokat. Az ünnep előestéjén a gimnáziumban színielőadás volt, a várost kivilágították.

Másnap szentmisével kezdődött a program, azután volt a díszülés, melyen a Georgikon tanárai és növendékei magyar, német és latin nyelven tartottak előadásokat, közben szavaltak, magyar és német dalokat adtak elő. A munkák jelentős része alkalmi jellegű volt, leginkább az uralkodóház dicsőségét, olykor a Festeticsek érdemeit hangoztatták, illetve a földművelés fontosságáról szóltak. Az ünnepségek keretében hangversenyt, fényes lakomát, bált tartottak, fát ültettek a korábban élt magyar írók emlékére, majd a gróf jutalmakat, írói ösztöndíjakat osztott ki. Az utolsó Helikon-ünnepséget 1819 februárjában tartották, mert közel két hónap múlva a gróf meghalt.

A 15 hektáros Helikon-park közepén áll a nyolcoszlopos, kupolával fedett Helikon-emlékmű, amelyet 1954-ben emeltek az egykori Helikon-ünnepségek emlékére, a második világháborúban elpusztult építmény helyett. A Helikoni Ünnepségek megkésett centenáriumi rendezvényén átadott emlékmű mára a város egyik jelképévé lett. Az emlékmű közelében több jeles, a városhoz kötődő személyiség szobra, emlékműve látható.
Cím:
Keszthely, Helikon park


Keszthely ismertető

  • Keszthely

    Keszthely városát a Nyugat-balatoni Régióban találjuk, amely sajátos helyet foglal el Magyarország térképén, hiszen fontos desztináció mind a belföldi, mind a külföldi turisták számá...



Keszthelyi programok

Szállások Keszthelyen


További találatok: 1 | 2

és környékén


További találatok: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10